Zenész főhősünk úgy vélekedik saját hangszeréről, hogy a zenekarban toronymagasan a legfontosabb hangszer, pedig nem is látszik meg rajta. Magányos elmélkedése során kiderül, hogy valójában gyűlöli a nagybőgőjét, sőt maga a hangszer minden frusztrációjának fő okozója. A kérdés az, hogy képes-e változtatni életén és titkon imádott fiatal szoprán énekesnő figyelmét végre felkelteni. Patrick Süskind méltán kedvelt „A nagybőgő” című egyszereplős művében humorral, iróniával ábrázol egy félresiklott életet.
Klem Viktor a következőképpen foglalta össze, miről szól számára A nagybőgő: “Választott eszközünk, mellyel alkotni és életben maradni kívánunk, hozott képességeink avagy tehetségünk, s a kialakított életterünk, melyben szabadságunk lehetőségét reméltük: saját börtönünkké válhat. Ennek felismerése és megélése, s a mindezen való továbblépés állandó problémánk, nem életkori sajátosság. A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.”