Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Az új évad nem is folytatódhatna jobban, mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével, akik Vashegyi György vezetésével két bécsi klasszikus és egy klasszikus bécsi műveivel kínálnak zenés kikapcsolódást az igényes miskolci közönség számára. Elsőként Antonio Casimir Cartellieri elfeledett, Der Rübezahl című meseoperájának nyitányát fedezheti fel a hallgatóság. Bár Mozarthoz hasonlóan szintén csak 35 évet élt, és korának elismert zeneszerzője volt, aki Beethovennel is kapcsolatban állt, Cartellieri neve halála után, egészen a 20. század végéig feledésbe merült – ahogy a most elhangzó műve is. Rübezahl, az Óriás-hegység legendás hegyi szelleme a német és sziléziai néphagyomány egyik legkülönlegesebb alakja: alakváltó természetfeletti lény, aki egyszerre a természet titokzatos őrzője, az igazságosok jutalmazója és a gőgösök megbüntetője. A mondák szerint képes vihart és ködöt idézni, megjelenhet öregemberként, vadászként vagy akár állat alakjában is.

Neve – amely „répaszámlálót” jelent – egy csúfondáros legendából ered, és jól mutatja a figurát övező iróniát és misztikumot. A mű újbóli felfedezésében meghatározó szerepet játszik Aapo Häkkinen, aki különösen Cartellieri gazdag és változatos hangszerelését hangsúlyozza, mindenekelőtt a fúvósszólamokban. A nyitány után Haydn D-dúr csellóversenye következik, amely ma is a hangszer repertoárjának egyik alappillére, a klasszikus versenymű-irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. A darab egyrészt a klasszikus stílus kiegyensúlyozottságát, formai tisztaságát és eleganciáját ötvözi ragyogó virtuozitással, másrészt a klasszikus korszak eszményét testesíti meg a formai fegyelem, a zenei világosság és az emberközeli kifejezés harmonikus egységével.

Szólistaként az ifjú tehetséget, Arne Zellert köszönthetik a színpadon, akit 2025-ben a Filharmónia Magyarország Nemzetközi Csellóversenyének nyerteseként ismert meg a magyar nagyközönség és a nagyvilág. És ha bécsi klasszikusok, akkor Mozart nem maradhat ki a repertoárból! A B-dúr szimfónia – amelyet olykor kamaraszimfóniának is neveznek könnyed hangszerelése és áttetsző zenei szövete miatt – egyike annak a két utolsó műnek, amelyet Mozart még Salzburgban írt, mielőtt Bécsbe költözött. Mozart saját kezű kézirata 1779. július 9-i keltezésű, és az olasz szokásnak megfelelően csak három tételt tartalmaz. Amikor azonban néhány évvel később Bécsben bemutatta a művet, Mozart a finálé elé egy menüettet is beillesztett. A mű ragyogását és vonzerejét nem a bonyolultsága, hanem a közvetlensége és a fiatalos lendülete adja. Az estet Cartellieri foglalja keretbe harmadik, C-dúr szimfóniájával, melynek kottáját hosszas kutatómunka után csupán a kétezres évek elején fedezték fel.