Barion Pixel
Jegyvásárlás Programok Rólunk Érdekességek
Mobil alkalmazás Kapcsolat Média Hírlevél Karrier en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema 2.0 Koncertmisék Kamarakoncertek Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Ács Dávid László

Ács Dávid László

orgona

Ács Dávid László 1993-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait hat évesen a Péceli Városi Zeneiskolában kezdte meg, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona és szolfézs-zeneelmélet tanszak tanulójaként felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakára. 2019-ben szerzett kitüntetéses orgonaművész, valamint orgonaművész-tanári diplomát Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs növendékeként. Részt vett Hans-Ola Ericsson, Ton Koopman, David Titterington és Christoph Bossert nemzetközi mesterkurzusain. Orgonajátékát 2010-ben a X. Országos Orgonaversenyen I. díjjal, 2013-ban ugyanezen verseny megosztott I-II. díjjal jutalmazták. Zenei tevékenységében a szóló koncertek mellett nagy hangsúlyt fektet a kamara zenélésre, különösen fontos számára a különböző énekkarokkal, zenekarokkal való közreműködés. A Gödöllői Szentháromság-templom kántora és karnagya, valamint a Gödöllői Fr. Chopin Zeneiskola orgona tanára. Feleségével és két gyermekével 2019 óta Gödöllőn él.